HÁMOR VILMOS
www.hamorvili.hu



- Valahol olvastam, hogy a jó és a rossz együtt vették ki albérletüket bennünk. Néha érzem is civódásukat. Ha a jó kerekedik felül, mindenkiben és mindenben a szépet, a jót látom, mondhatni, már-már nem is a földön járok, hanem tán húsz-harminc centivel feljebb, ahol pipacsfejek cirógatják talpamat. És bár nincs mindenhol virág, képzeletemnek semmi sem szabhat határt: utamra képzelem őket.

Megjelent
a CSODACSÁKÓ

Csodacsákó




A Rábca túloldalán barangolva Pille és Pitykó rozzant vityillóra bukkant. A törött üvegű ablakon bemászva, roskatag kredenc tetején mázas köcsögben megtalálták Oflodor varázsló pókhálóval beszőtt levelét. Ez állt benne: "Ti vagytok azok a szerencsések, akiknek halványzöld csodacsákót hajtogattam. Bepöttyöztem kékkel, sárgával, lilával. Aki a fejére teszi, valóra válik a kívánsága. Ha viszont valaki olyat óhajt, ami ártana bárkinek is, a csodacsákó azonnal megsemmisül. A kívánságok a következő varázsszavakra teljesülnek... Á, ezeket mégsem árulom el... A csodacsákó úgyis tudja, és ha méltóak lesznek rá, megtanítja azokkal, akik rálelnek a Püspökerdő melletti mosoni-dunai holtág vize fölé hajló fa odújában... Jó kutakodást kívánok..."

A két testvér vágyainak a csillagos ég sem szabott határt. Kívánságaikat a pöttyös kobakfedő rendre teljesítette. Nevéhez illően a lányka repülni tudott, öccse pedig a hirtelen nagyra nőtt maroknyi tűzpiros Ferrarijába ülhetett. Eljutottak Győrből a Párizs melletti Disneyland-parkba is, ahol a mesevilág hőseivel izgalmas kalandokba keveredtek...

Ám minden csoda egyszer véget ér, a csákónak nyoma veszett. Irkász bácsi szavaiból azonban a két megszeppent gyermek megtudta: ahhoz, hogy bármely álmunk valóra váljon, nem kell csodacsákó. Csupán az álmaink nyomába kell eredni, és hinni önmagunkban.

A hetedik mese a hangyalegényről szól
Gerencsér Miklós tollából,
Ámon László grafikájával



A hetedik mese előszava:

Az utolsó meséhez érve arra lennék kíváncsi, találtál-e a könyvben katicabogarat. Mit gondolsz, hány pötty volt rajta? Hát persze hogy hét! És ahogyan egy katica se lenne igazán katica hat pöttyel, a sárkány se lenne igazi hat fejjel, úgy ez a meséskönyv is hibádzana a végére menekített hetedik történet nélkül...

Tudom ám jól, hogy az első mesében eltűnt a csodacsákó. Talán valaki a fejére tette, és másnak ártó dolgot kívánt, amitől a pöttyös fejfedő kámforrá vált. Az is lehet, hogy fekete rigó repítette csőrében az égbe, és elrejtette Fellegliget valamelyik fájában.

Könyvírás közben – bevallom – huncutkodtam egy csöppet. Mielőtt Pille és Pitykó rátalált volna a bűvös kobakfedőre a Püspökerdő melletti dunai holtág vize fölé hajló fa odújában, megelőztem őket. Fejemre tettem a csodacsákót és azt kívántam, hogy hadd találjak rá a föld alatti birodalomban játszódó réges-régi mesére, amivel az én drága jó édesanyám estéről estére átbillentett Álomországba.

Már-már úgy tűnt, hogy túl nagy az én vágyam. Lehet, hogy a csodacsákó csak a gyerekek álmát váltja valóra? Ugyanis bőszen ráncolta a homlokát, bár ez a gyűrődésféle a hosszas odúban kucorgásból is fakadhatott. Hirtelen kacsintott egyet, és..., és mégsem vallottam kudarcot, mert azt súgta:
"Kisalföld, 1980. május 31." Nyomban visszatettem a rejtekhelyére, és irány a sárguló újságokat őrző könyvtár. Elő is került a harminchat évvel ezelőtti napilap, majd lázas lapozás után rábukkantam atyai jóbarátom, Gerencsér Miklós már-már elfeledett meséjére. S lám, mily csöpp is a világ! Az én nagymamám is a külvárosi munkástelepen lakott, és sokszor mesélhetett a Hangyalegényről anyukámnak kiskorában, aki velem tette ugyanezt. Csakis így őrizhette meg halványuló emlékezetem az Édes által hallott különös, de mára már foszlányokban se összeálló történetet. A néhai íróbarát hajdanán azért kért helyet az újságban, hogy Hangyalegény tanulságos históriája ne hulljon ki a múló idő rostáján. Hasonló szándékkal adom tovább magam is ebben a könyvben.

Illusztrációk a könyvből