HÁMOR VILMOS
www.hamorvili.hu



- Valahol olvastam, hogy a jó és a rossz együtt vették ki albérletüket bennünk. Néha érzem is civódásukat. Ha a jó kerekedik felül, mindenkiben és mindenben a szépet, a jót látom, mondhatni, már-már nem is a földön járok, hanem tán húsz-harminc centivel feljebb, ahol pipacsfejek cirógatják talpamat. És bár nincs mindenhol virág, képzeletemnek semmi sem szabhat határt: utamra képzelem őket.

Megjelent
a CSODACSÁKÓ

PÓCZIKBOMBÁK




Kis hazánkban nem lehet olyan labdarúgó-szurkoló, akinek Póczik József neve hallatán legalább néhány bombagól vagy pompás hosszú indítás ne jutna eszébe. Különösen igaz ez az ETO - és egy rövid időben a Honvéd - híveire, hiszen Póczik sok éven át tartozott a zöld-fehér csapat legjobb játékosai közé. A legszebb időszakát ő is a Verebes-korszakban élte, a két bajnoki címmel ért pályafutása csúcsára.

Ha valaki, akkor Póczik Józsi megérdemelte, hogy könyv készüljön róla - stílszerűen Póczikbombák címmel. Hámor Vilmos a rá jellemző módon dolgozta fel a 14-szeres magyar válogatott játékos életét. Ezt jelzik a kötet fejezetcímei is: DAC-korszaktól a kristálycukros zsíros kenyérig, Különben dühbe jövünk, Mintha május elseje lenne, Amikor a félistenek még ablakot pucoltak. Póczik hatvankét éves, ezért ennyien beszélnek róla a könyvben. Többek között Nagy Balázs színész, Vitray Tamás, Palotai Károly, Koós János, valamint az egykori csapattársak, barátok, no és a szurkolók.

A gondolatok nyomán megelevenednek egy gazdag labdarúgó-pályafutás állomásai. A fény, a pompa mellett megtudhatjuk, miért kellett Pócziknak hónapokat börtönben töltenie, miért nem utazott az 1982-es világbajnokságra, és a belgiumi súlyos sérülés hogyan jelentette a karrierje végét. Póczik József e szavakkal ajánlja a róla készült könyvet: "Azoknak a fiataloknak ajánlom ezt a könyvet, akik nagyon, de nagyon szeretnének labdarúgók lenni. Üzenem nekik, hogy borzasztó nagy akarat és alázat kell a sikerhez, de megéri. Büszkeség töltheti el majd őket, és olyan csodálatos helyekre juthatnak el a világba, ahova magánemberként tán soha. És akik azért veszik kézbe ezt a kötetet, mert ifjúkoruk focis szép emlékeit szeretnék felidézni, azoknak kellemes múltidézést kívánok."

(Papp Győző cikke a Kisalföld K2 mellékletében)


(További vélemények a könyvről VEREBES JÓZSEF előszava után olvashatók.)

A Mágus előszava


Póczik Józsi meghatározó egyénisége volt az aranycsapatnak, ami nem kis dolog, főleg, hogy sérülten jött vissza a Honvédtól Győrbe; az Achillesével kínlódott. Megcsináltunk egy nagyon jó alapozást - figyelembe véve az ő fájdalmait -, és fantasztikus akarást láttam benne. Az adottságaival tisztában voltam, de ahhoz, hogy egy képesség ki tudjon virágozni, kellett egy olyan csapat, mint az akkori ETO, no meg a Józsi hozzáállása. Az alapozás végén, amikor betanultunk mindent, mondtam neki, hogy te vagy a vezér. És akkor sírva fakadt. Nem hitte el. Azért döntöttem így, mert olyan fantasztikus játékintelligenciája van, ami a játékmesterekre jellemző, és olyan bal lába, ami ritkaság a mai világban is. Azok a gólok, amiket tizenhat-húsz-huszonöt méterről rúgott, utánozhatatlan Póczikbombák voltak. Mesterien látott a pályán, az összjátékban olyan labdákat adott, amilyeneket mi forintos labdának szoktunk nevezni. Természetesen neki is könnyű dolga volt, mert tudatosan focizhatott egy tudatosan játszó csapatban, amelynek megvolt az a játéka, amit nem ismert senki. Végül is fél év után összeállt a Hannic-Póczik-Burcsa álom-középpályássor, amilyenhez hasonló Európában kevés volt. Szenzációsan muzsikált ez a hármas. És hát elöl volt a Szabó-Szentes-Hajszán, hátul a stabil Csonka, a Hlagyvik, a Mile és a Magyar. Verhetetlen tizenegy volt az akkori ETO; csak erővel tudták volna legyőzni, amit úgy hívnak, hogy puska vagy valami hasonló. Meg is lett zsinórban a két bajnokság, 82-ben és 83-ban. Meglett volna a harmadik is, no de akkor még olyan világ volt, hogy nem lehetett, mert mást írtak ki fönt a nagyokosok.

Visszatérve Póczikra: szenzációs karriert futott be. A góljai közül nekem borzasztóan tetszett valamennyi, mert vagy a Józsi okossága volt bennük, vagy egy csodálatosan eltalált lövés ejtett ámulatba, vagy a remek felismerése nyűgözött le. Kétszer is az év játékosa lett a Népsport osztályzatai alapján. Végül elvitte az Antwerpen, ahol sérülése miatt nagyon peches volt. Sok egyéb mellett ez is kiderül a róla szóló könyvben, melyet a kezébe vesz az olvasó...




Miért épp Póczik Józsi?


A győri aranycsapat bombagól-gyárosáról, Póczik Józsefről írt könyvet Hámor Vilmos. A Póczikbombák című kötetet a 2015. őszön, a XV. Győri Könyvszalonon mutatta be a szerző.
- Miért éppen Póczik Józsefről írt könyvet?
- Vili malmai lassan őrölnek. Tizennyolc évvel ezelőtt jelent meg a Gyula, Gyula, Hajszán Gyula című könyvem, és pár nap múlva találkoztam Póczik Józsival a győri Baross úton, amint a tőle megszokott eleganciával sétált. Gratulált a Hajszi-kötethez, és megjegyezte: Írhatnék róla is egy könyvet, tudna mit mesélni. Valamit válaszoltam rá, de a fülem botját se... 2015 elején aztán együtt buszoztunk, adtuk-vettük a szót a megállóig, és leszálltunk, ki-ki a maga útján indult tovább. Eszembe jutott az 1997-es kérése. És ami késik, az nem múlik: a 15. könyvszalonra megjelent a bombagóljairól híres Póczik Józsinak kalandos életútját elmesélő, korabeli fotókkal illusztrált könyve, amelyhez a Mágus, Verebes József írt előszót.

- Milyen sztorikat mesélt, mik derültek ki a focista életéből?
- A könyvből kiderül: miért ült négy hónapot börtönben a későbbi kétszeres bajnok, kétszeres ezüstérmes, kétszeres bronzérmes és 14-szeres magyar válogatott ETO-játékos. Az is, hogy milyen körülmények között szerezte a focistakarrierjét csaknem végleg meghiúsító térdsérülését idegenlégiósként az FC Royal Antwerpen csapatában, és később vezetőedzőként miért kellett elhagynia nyolc mérkőzés után az ETO kispadját. De nemcsak ő mesélt a legendás nyolcvanas évekről, hanem azok is, akik a lelátókról fürdőztek a sikerben. Mivel Póczik Józsi hatvankét éves, ennyi ember beszél róla az "utca embereként" a könyvben: többek közt Nagy Balázs, Vitray Tamás, Palotai Károly, Röck Samu és Koós János Fradi-drukker mellett egykori csapattársak, aztán Farkas Imre, a győri Mikulás, gyerekkori barátok és sorolhatnám. Gondolataiktól kerekedett kaleidoszkóp-szerűvé a Póczikbombák.

- Milyen időszak volt az Aranycsapatos az Ön életében, a győriek életében?
- Újságíróként 1977-től tizennégy évre Mosonmagyaróvárra vetett a sors, így ritkán voltam az ETO-stadion közelben. A győriek közül viszont több tucatnyian mesélnek szép emlékként a könyv lapjain azokról a hétvégékről, melyek egy életre beléjük égtek.

- Ön mennyire szereti a sportot, benne a focit?
- Nem megkerülve a kérdést hadd válaszoljak úgy, hogy ez a legújabb könyvem Édesapám emléke előtti főhajtásom. A néhai fekete hajú Vili borbély volt az, aki kiskölyökként hétről hétre kivitt az ETO-meccsekre, és hétfőre mindig berekedt a vagongyári focipálya lelátóján. Neki köszönhetem a foci szeretetét. És ahogy a Póczikbombák utolsó oldalára írtam: Őszinte tiszteletem valamennyi édesapának, akik gyermekeiket; és idősebb testvérnek, akik öccsüket viszik-vitték a lelátókra, hogy hadd "fertőződjenek meg". Amennyiben ez igazi fociélménnyel társul, az lesz ám a hab a tortán...! Póczik Józsiéknak köszönhetően volt is örömük igazi fociban a szurkolóknak.
(Részlet egy interjúból)

Néhány kérdés Póczik Józsihoz a könyvben található sok százból:


- Kedvenc csapatod?
- Manchester United.
- Futballistád?
- Rooney.
- Kit tartasz a világ legjobb labdarúgójának?
- Kettő is van: Ronaldo és Messi.
- Ki a legjobb labdarúgóedző?
- Szerintem Ferguson.
- És itthon?
- A Verebes Józsi.
- Végh Antal Gyógyít6atlan című könyvében említi Nyilasi Tibor, hogy olyan szövetségi kapitányt még nem látott, aki csak ideális jó tulajdonságokkal rendelkezik. Ezért ő inkább több általa ismert edző tulajdonságaiból építene fel egy szövetségikapitány-típust. Szerinte legyen bátor, olyan vállalkozó kedvű, vagány ember, mint Verebes József. Legyen olyan kérlelhetetlenül szigorú, következetes és kemény, mint Dalnoki Jenő. Legyen olyan türelmes, olyan tapintatos, mint Novák Dezső, s mint hozzátette, nem sorolja tovább, mert a végén már Jézus Krisztusnál kötne ki. Az imént említetted Verebest. Vajon neki mi a titka?
- Szerintem ő csodálatos és utánozhatatlan ember. Úgy tud a játékosok nyelvén beszélni, ahogy egy pszichológus se lenne képes. Igyekeztünk magunkévá tenni, amiket mondott, odafigyeltünk rá. A vége felé már több játékos tegezhette, köztük én is. Olyan különleges ember ő, akit hosszú ideig kellett volna még a magyar labdarúgásban tartani. Az ő szakmai tudása nagyon sok fővárosi edzőt és vezetőt sértett, csak hát abban az időben nem szabadott beszélni. Ő viszont ennek ellenére nem fojtotta magába, amit gondolt. A legszebb az egészben, hogy neki a futballt érintő mondataiban egytől egyig igaza volt. Győrben csodát tett, ezért nem azt a bánásmódot érdemelné, amit per pillanat kap, mert neki - mint a régieknek - szobrot kellett volna emelni.

Részletek a könyvből:


- Játékvezetőként milyen labdarúgónak láttad Póczik Józsit a pályán?
- Kifejezetten technikás, nagyon jó futballista volt. A csapat számított rá, és a bizalomra rászolgálva sorozatban jó teljesítményt nyújtott. Mivel mindig is sportszerűen játszott, sem nekem, sem más játékvezetőnek sosem volt gondja vele. Feltűnt az is, hogy nagyon vitte a csapatát, nem véletlen, hogy a mai napig Győrnek az egyik legjobb játékosa.

- Képzeljük el, hogy nincs köztetek korkülönbség, és te nem játékvezető vagy, hanem labdarúgó. Elfogadnád őt játékostársnak?
- Biztos helye lenne a csapatban, mert olyan stílusú picit, mint a Korsós Pista volt a mi időnkben. Ha a bal lábára került a labda, akkor a társak tudták, hogy jó helyen van. Mivel van rátekintésem a mai labdarúgásra, sajnálom, hogy szegény Józsi most nem az őt megillető helyen van. Szerintem volna hozzá méltó csapat, ahol a játékos múltja alapján megérdemelné, hogy edzősködjön. Biztos vagyok benne, hogy abban is sikereket érne el.

(Palotai Károly olimpiai aranyérmes labdarúgó, FIFA nemzetközi játékvezető)


- A Józsival egy probléma volt: későn engedték ki. Ha előbb külföldre kerül, akkor neki olyan neve van kint, hogy a fák sírnak.
- Ha nem kellett volna betöltenie a harmincadik évét, szerinted mire vitte volna? Ismerve őt kihez tudnád hasonlítani?
- Abban az időben el tudtam volna képzelni a Real Madridban és a Barcelonában is, mert óriási agya volt a futballhoz. A mostani klasszisok közül Modrichoz tudnám hasonlítani, aki fantasztikusan szervezi a játékot.

- Emlékszel arra a napra, amikor a fiad NB I-ben először lépett pályára?
- Az ilyen nem lehet elfelejteni. A Debrecen ellen első csereként tette be a kissrácot a Józsi. Óriási boldogság volt! Egy tizenhat éves gyerek csereként beszáll az élvonalba, és ezzel ő lett a legfiatalabb játékos az ETO-ban, aki pályára lépett az NB I-ben. A következő mérkőzés az MTK ellen volt, az ETO győzött 1-0-ra, és a Miki fejelte a gólt.

- Pócziknál maradva milyennek láttad őt labdarúgóként?
- A Józsi egy intelligens játékos. Azon a poszton, ahol ő játszott, igazi egyéniség volt. Gyönyörködni lehetett a jellegzetes mozgásában. Akkor hozta a legjobb formáját az ETO-ban, amikor a Honvédból visszajött. Olyan futballista, akire a fiatalok felnéztek, és akitől tanulni lehet. Játékosként és emberileg is példaképe volt a fiam korosztályának a pályán és a pályán kívül is, megtalálta a közös hangot velük.

- A "kissrác" - ahogy emlegeted a fiadat - épp húsz éve debütált a nagyok között. Te mint labdarúgó, mint világhírű focista édesapja, nagyon sok zöld-fehér mezben játszó labdarúgót ismersz. Ha pályára küldhetnél egy álomcsapatot - nem számít, ki él, ki nem, ki mennyi idős -, hogyan nézne ki a kezdő tizenegy?
- Mészáros Bubu védene, de helye lenne a kapuban Tóth Laci bácsinak is, végtére kispad is van. A hátvédek: Kiss "Dzsoni", Orbán Árpi bácsi..., a balbekknél dilemmában vagyok, mert szenzációs volt a Tamás, a Keglovich, a Magyar Lajos is, közülük választanék. Egyértelmű, hogy Palotai Karcsi bácsi is pályára lépne, aztán Póczik és Hannich mellett bekerülne némi elfogultsággal a Miki fiam is, mert szerintem megérdemli. Hajszán lenne a balszélső, Szabó Otti a jobbszélső, mivel ők állnak hozzám közelebb korban.

- Kell még valaki...
- Legyen az "öreg" Somogyi.

- Ki lenne az edző? Kinek a kezébe adnád az álomcsapatodat?
- Jó kérdés! Ha mondok egy nevet, a többiek megsértődnek.

- Akkor mondj hármat, akik közül végül választanál!
- Legyen egyik a Verebes, a másik kettő a Szusza és a Hidegkuti.

(Fehér Miklós Cimbi)


- Nyolcadik osztályos voltam a győri Gárdonyi Géza Általános Iskolában. Vegyes, fiú-lány osztály. A fiúk nyolcvan százaléka az ETO-ban focizott. A lányok többsége énekkaros. Szombat: ETO-meccs! Jártunk szorgalmasan. Zöld-fehér zászló a nyakunkban, szotyi a zsebben. A legkeményebb magban szurkoltunk, kikiabáltunk magunkból minden hangot. Olyan szinten, hogy hétfőn az énekkarban nem volt hangunk. A kórusvezető megkérdezte, mit csináltunk. Mondtuk, ETO-meccsen voltunk. Szép ügyesen kizavart bennünket... Legközelebb az itthoni meccsek utáni kórusra már be sem kellett mennünk. Tudta... De szép volt, megéltük a "nagyok" tündöklését, rajongtunk Póczikért, Magyarért, Hannichért, Burcsáért, Hajszánért, Szentesért és az egész bajnokcsapatért.

(Palkó Brigitta, azóta is ETO-szurkoló)


- Annyit tudok Póczikról, hogy az ETO-ban játszott, és volt egy időszak, amikor én vadállat fradista lévén bárhol játszott a csapatom, elutaztam velük. Így eljutottam Győrbe is, és ott láttam őt futballozni nemegyszer, sem kétszer. Mivel a Póczik nem Pesten játszott, igazából nem voltam olyan közeli kapcsolatban vele, mint mondjuk Mészöllyel, aki nem volt fradista, vagy a Farkas Jancsival, akivel szinte éjjel-nappal együtt voltunk, meg a Bene Ferivel milliószor, mikor visszavonult. Póczik az emlékeimben így maradt meg: nagyon jó hírű, technikás futballista volt. Sajnos ma nagyon kevés ilyet látni a pályákon, és ez a legnagyobb baj.

(Koós János humorista, előadóművész)


Levelet hozott a posta...

Tisztelt Hámor Vilmos! Ezúton szeretném még egyszer megköszönni segítségét a Póczikbombák című könyv beszerzésével és dedikálásával kapcsolatban. Ígéretemhez híven csak Karácsony után volt lehetőségem elolvasni, így néhány mondatban most megosztanám tapasztalataimat: Rendkívül olvasmányos a könyv, nem lehet letenni. Ezt támasztja alá, hogy tegnap este nyitottam ki először a könyvet azzal a célzattal, hogy "csak kicsit beleolvasok", de gyakorlatilag néhány óra alatt végeztem is vele.
Én életkoromnál fogva (1981-es születésű vagyok) nem lehettem részese e kornak, de természetesen nagyjából tisztában vagyok az akkori történésekkel elsősorban könyvekből, korabeli cikkekből. Nagyon tetszik, hogy már az elején időutazásban veszünk részt, s az érdeklődés végig fenntartható, köszönhetően a rendkívül őszinte alanynak és a remek kérdéseknek. A könyv elolvasása után úgy éreztem, még közelebb kerültem e nagyszerű korszakhoz. Üdvözlettel:

Bogdán András, Győr


Kedves Hámor Vilmos! Végre sikerült elolvasnom könyvét a karácsonyi nyugalomban, és bár jókora késéssel, megköszönöm. Azt bizonnyal Ön is tudja, kellemes, érdekes olvasmány, amely nemcsak HŐSÉT mutatja be plasztikusan, de a kor focijának szellemisége is kisejlik belőle. Szívből gratulálok:

Vitray Tamás




Póczik-Bombák